ΝOTICIAS : Barca: Kompanyt ajánlja a katalánoknak Jordi Cruyff |
Barca: Kompanyt ajánlja a katalánoknak Jordi Cruyff
EszteR 2014.03.14. 18:46
(nemzetisport.hu)
Jordi Cruyff, az izraeli Maccabi Tel-Aviv labdarúgócsapatának sportigazgatója, az FC Barcelona korábbi játékosa – nem mellékesen a katalán klubikon, Johan Cruyff fia – azzal a javaslattal élt, hogy az évek óta klasszis középső védőt kereső gránátvörös-kékek szerződtessék a Manchester City belga bekkjét, Vincent Kompanyt.
„A szerdai BL-mérkőzésen azt láttam, hogy a Barcelonának az ő szintjéhez mérhető középső védőre lenne szüksége. Mint például az ellenfélnél játszó Kompany, aki kiválóan illeszkedne be a csapat taktikájába – mondta Jordi Cruyff, aki azért hozzátette még azt is, hogy átérzi volt csapattársa, illetve mostani kollégája, Andoni Zubizarreta nehézségeit. – Könnyű a sportigazgatót hibáztatni, amikor a dolgok rosszul mennek. Beszélni mindig egyszerű.”
A 27 esztendős Kompany az Anderlecht-ben nevelkedett, majd kétéves hamburgi kitérőt követően 8.5 millió euróért szerződtette őt 2008-ban a Manchester City, ahol azóta is alapembernek számít. Csakúgy, mint a brazíliai vb egyik titkos esélyesének tartott belga válogatottban, amelyben eddig 56 alkalommal léphetett pályára.
A remek felépítésű, határozott védő a Barcelona elleni két BL-nyolcaddöntős találkozón végig a pályán volt, csapata jobb teljesítményt nyújtó játékosaj közé tartozott, az angolok egyetlen gólja az ő nevéhez fűződik.
Manchesteri szerződése azonban nem mostanában, hanem 2018 nyarán jár le, a transfermarkt.de szerint 35 millió euró az értéke. Vélhetően a kivásárlási ára is igen magas. A Barcelona évek óta megfelelő szintű középső védőt szeretne szerződtetni – volt már több melléfogása a katalán csapatnak, más kiszemelteket pedig nem sikerült szerződtetni –, aki hosszú távon is megnyugtató megoldást jelenthet. A helyzet az idén nyáron Carles Puyol távozásával minden bizonnyal még tovább fokozódik.
Jordi Cruyff nyitott kapukat dönget, Kompany nem ismeretlen a katalánok előtt, mint kiszemelt. 2012-ben Tito Vilanova már szerette volna, ha szerződtetik a belgát – bár az elsődleges célpont Thiago Silva volt, aki azon a nyáron váltott klubot, és hagyta ott a Milant a PSG kedvéért –, de Seydou Keita váratlan távozása átírta a forgatókönyvet, és a középpályára kellett igazolni valakit. Végül Alex Song lett a befutó. Pedig Andoni Zubizarreta sportigazgató már fel is vette a kapcsolatot Kompany menedzserével, Jacques Liechtensteinnel, de a konkrétumokig már nem jutottak el.
|