ΝOTICIAS : Könnyed spanyol győzelem a halvány olaszok ellen |
Könnyed spanyol győzelem a halvány olaszok ellen
EszteR 2014.03.06. 17:10
(nemzetisport.hu)
Spanyolország csak egy gólt rúgott, de rengeteg helyzetet kihagyott az Olaszország elleni felkészülési meccsen. A vendégeknek voltak ugyan lehetőségei, de összességében nem tudtak hatékony ellenállást kifejteni, minden erejüket felemésztette a védekezés. A spanyolok jók, az olaszoknak sok munkára van még szükségük a sikeres világbajnoki szerepléshez.
Cesare Prandelli azt ígérte a meccs előtt, hogy Olaszország támadni fog a spanyolok ellen – ez volt az, amiből szinte semmit sem lehetett látni az első félórában. Egyértelműen a spanyolok irányították a játékot. Iniesta és a többiek tüzeltek rendületlenül, csakhogy Buffon biztosan állt a lábán.
Az olaszok beszorultak, a spanyolok pedig keresték a réseket a védőfalon. Nagyon úgy tűnt, hogy csak percek kérdése, és megszerzik a vezetést. Ehhez képest a 29. percben majdnem a hazaiak bánkódtak, de Osvaldo lövése a lécen csattant. Ettől kissé észhez tértek az olaszok, a spanyolok meg mintha megrettentek volna, kicsivel kevesebb elánnal vetették magukat a küzdelembe.
Ez persze nem segített az addig amúgy élvezetes meccs színvonalán, ráadásul rengeteg lett az eladott labda mindkét oldalon. Elfogytak a helyzetek is a félidőre.
A második félidőt sorozatos cserék vezették fel. Megélénkült a meccs, újra felváltva forogtak veszélyben a kapuk. A spanyolok viszont egyre-másra dolgozták ki a veszélyes helyzeteket, csak az utolsó ütembe rendre hiba csúszott.
Valahogy azonban érett a spanyolok gólja, és a 63. percben meg is született. Silva indult meg, Iniestához játszott, aki sarokkal remekül játszott vissza Silvának. Marchisio becsúszott, róla a labda éppen Pedro elé perdült, aki 14 méterről egyből lőtt, a labda pedig Buffon közreműködésével pattogott a hálóba. 1–0.
A gól után a spanyolok átengedték a kezdeményezést az olaszoknak, hogy gyors kontrákkal tudjanak zavart kelteni soraikban. Az olaszok azonban ravaszul nem támadtak, így kicsit ellaposodott a meccs. Még néhány hazai lövésnél dicsérhettük Buffon koncentrálóképességét, de a spanyol győzelmet semmi sem fenyegette.
Becsületesen küzdöttek az olaszok, de a labda ritkán volt náluk, amikor pedig véletlenül megszerezték, gyorsan elszórták. Így nem is lehetett más a vége a meccsnek, mint spanyol győzelem.
Az mindenesetre kiderült, hogy a spanyol kapitány, Del Bosque a bőség zavarával küszködik, Prandelli pedig azzal, hogy ez a csapat ma keveset mutatott, és ez a teljesítmény meglehetősen kevés lesz ahhoz, hogy igazán nagy célokat tűzhessenek ki a vébén.
|