ΝOTICIAS : Sergio Ramos: Nem ért büntetőt a Costa-eset - mérkőzés utáni nyilatkozatok |
Sergio Ramos: Nem ért büntetőt a Costa-eset - mérkőzés utáni nyilatkozatok
Drea 2014.03.03. 11:14
(penamadridista.hu, madridom,.hu)
A Real Madrid egy igazán intenzív és változatos mérkőzésen 2-2-es döntetlent ért el az Atlético Madrid otthonában, így továbbra is vezeti a spanyol bajnokságot.
Sergio Ramos
„Ez a futball. Van ezer olyan büntető, amit nem adnak meg, és ezer, amit igen. Ez bírótól függ. Nem nekem kell megítélni, de szerintem nem ért büntetőt a Costával való incidensem.”
„Lehet, hogy túl könnyen vettük ezt a mérkőzést, és túl lazák voltunk az első gól után. A csapat nagyobb intenzitással és agresszióval jött ki a második játékrészre. A mérkőzés 90 percig tart, és több szakaszból áll.”
„Még mindig három ponttal vagyunk az Atlético előtt, amit tartanunk, illetve javítanunk kell azáltal, hogy pontokat szerzünk.”
„A második félidőben egyértelműen mi uraltuk a mérkőzést, így a döntetlentől jobb eredmény is születhetett volna. Az Atlético egy nagyszerű ellenfél, egy nagyon kemény csapat.”
Ancelotti
„Döntetlenre hoztunk egy találkozót, melyen úgy tűnt, veszíteni fogunk. Jól reagáltunk, összességében elégedettek lehetünk, hiszen az Atlético egy jó csapat, főleg hazai pályán. Továbbra is vezetünk, és ez remek. Hét hazai és öt idegenbeli meccs vár ránk.”
„Egy pont az egy pont. Nehéz volt a meccs. Nyeri akartunk, de ez nem volt könnyű, hiszen az Atlético nagyon nyers játékot mutatott, ez nem volt egyszerű számunkra. A végén jól ment, mikor elkezdtünk játszani, sok lehetőségünk akadt. Úgy gondolták, durván állnak a meccshez. Mi nem ilyen stílusban lépünk pályára. Mi játszani akartunk, és a végén ez sikerült is.”
„A második félidőben többet kellett védekezniük, mivel a jobb és bal széleken is változtattunk, és türelemmel játszottunk. Az első játékrészben nem voltunk képesek a játékra, és türelemmel sem bírtuk. Ráadásul az Atleti a végére el is fáradt, és nem gyakoroltak már annyi nyomást.”
„Lehet, hogy az emberek azt gondolják, tévedtem a kezdő tizeneggyel. A meccs nehéz volt, és a második félidőben jól reagáltak a játékosok. A válasz, amit egy olyan meccsen adhatunk, mikor az ellenfél ilyen elképzelésekkel lép pályára, nem lehet más, csak az, hogy játsszuk a saját játékunkat. A második félidőben ezt jól megoldottuk, az elsőben nem voltunk rá képesek.”
„Coentrãót és Arbeloát választottam, mert ők frissek voltak, nem játszottak szerdán. Ezután, mikor nagyobb nyomásgyakorlásra volt szükség a támadásban, cseréltem.”
„A meccs végén csak azt kérdeztem a bírótól, mennyi ráadás lesz. Azt mondhatjuk, jó volt a bíráskodás, nem volt könnyű dolga a játékvezetőnek.”
Emilio Butragueño
„Magas feszültségű meccs volt. Az első félidőben az Atlético nagyon jól beszorított minket. A mérkőzés többé-kevésbé úgy zajlott, ahogy ők akarták, sokat szenvedtünk, de a második félidőben ahogy telt az idő, egyre jobban átvettük az irányítást. Jól gazdálkodtunk a labdával és sikerült gólt szerezni.”
„Az edző úgy látta, a széleken tudnánk feljebb jönni, a két beálló védő inkább támadó szellemű, több gólszerzési lehetőséget tudnak kialakítani. A cserék meghatározóak voltak. Gabi esetében a kezezés az bizony kezezés volt, a bíró értékelheti úgy, ahogy szeretné, de az akkor is kéz volt. Sergio és Costa között csak dulakodás volt, a második félidőben Arbeloával ugyanaz volt a helyzet. Összetűzés, semmi több. Nem volt semmi.”
Simeone:
Kielégítő eredmény a döntetlen? „Az eredményen már nem lehet változtatni, nem tudom, hogy igazságos-e, vagy nem. Megvolt a lehetőségünk a győzelemre, de most már csak a végeredmény számít. Megmutattuk, hogy még nagyon is életben vagyunk, még ha ez idegesíthet is másokat.”
Néhányan - közöttük Carlo Ancelotti is - úgy gondolják, hogy egy erőszakos mérkőzés volt: „Ez a rivális edző véleménye, én pedig tiszteletben tartom.”
Mono Burgos piros lapja: „Nem mondott semmit a bírónak a dulakodás előtt. Aztán ideges lett. A negyedik játékvezető messze volt tőle, mégis úgy csinált, mintha mondott volna valamit.”
A mérkőzés elemzése: „Gyengén kezdtünk, bekaptunk egy korai gólt, ami nagy pofon volt, de jól reagáltunk. Később elkezdtünk áttolódni a Madrid térfelére, ahol helyzeteket alakítottunk ki. Jól kezdtük a második félidőt, de Marcelo és Carvajal újra életet lehelt a Madridba. Voltak lehetőségeink, de nem éltünk velük. A csapat nagyszerű teljesítményt nyújtott, büszke vagyok a játékosaimra, akik bárki ellen képesek kiállni.”
Bíró teljesítménye: „Inkább nem kommentálnám. Sajnálom.”
Lehetetlen legyőzni a Real Madridot? „Nem, győztük már le őket.”
Miért egyet cserélt? „Azért csak egyet cseréltem, mert nem szívesen állítottam volna be senkit, amivel esetleg megzavarhattam volna a meccs ritmusát. Egyénisége miatt Cebolla volt a leghatékonyabb változtatás, a többiek jól megvoltak. A játékosok kivételes meccset játszottak, hatalmas erőfeszítéseket tettek."
Xabi Alonso:
“Még sok van hátra a bajnokságból és korai arról beszélni, hogy ki a favorit, bármi megtörténhet. Jó formában vagyunk, jó megérzéseink vannak, és csak ez számít. Szerintem igazságos az eredmény, bár miután kiegyenlítettünk már nagyon közel kerültünk a győzelemhez. Kár érte, de nagyon hajtós és kiegyensúlyozott meccs volt, és erre is számítottunk. Mivel korán szereztünk vezetést, onnantól már nem koncentráltunk annyira a támadásokra, mint amennyire kellett volna, és kaptunk is két gólt két hiba után. Kemény meccs volt, sok szabálytalansággal és reklamálással, de ebben semmi új nincsen, túl kell rajta lépni”.
Marcelo:
“A győzelem volt a célunk de azt hiszem igazságos eredmény született. Jól kezdtünk az első percekben, de aztán a két kapott gól nehézzé tette a helyzetünket. Szerintem a csapat jól játszott, csak az első félidő végére lettünk gyengébbek, a másodikban megint jól játszottunk. Normális, ha egy gól után kicsit visszavesz egy csapat, bár nem ezt szerettük volna. Nem játszhatunk mindig jól, de a legvégéig harcoltunk és a győzelemtől sem álltunk messze”.
“Mindig nehéz itt játszani, az Atlético remek meccset játszott. Tiszteljük őket, nagyon jó idényük van. Szerintem normális, hogy az ilyen meccseken megy a rugdosódás. Ilyenkor túl kell lépni ezeken és tovább kell játszani. Nem fogok a játékvezetőről beszélni, szerintem nagyon nehéz egy ehhez hasonló meccsen fújni a sípot, és mindig látni hogy a játékos szabálytalankodott-e vagy sem, hogy büntető volt-e vagy sem. Mindig van valami, de a labdaszedőkről sem fogunk beszélni. Tovább folytatjuk a munkát és megpróbálunk meccseket nyerni”.
|